Botaniq Café

2049 Diósd, Balatoni út 6.
H-P 07:00-15:00 · Szo-V 08:00-12:00

Rólam

Közel két évtized corporate világ után most végre megépítem, ami régóta hiányzott Diósdról, és amiről én is álmodtam: egy helyet, ahol az ember egy órára nem küzd, csak megérkezik és azt érzi, figyelnek rá.

Amikor megkérdezem: „Hogy vagy?”, komolyan kérdezem. Szeretném, ha lassítanál egy pillanatra a válasszal. A Botaniq Café slow living, lassú luxus, nyugalom: egy reggel, amelyhez érdemes felébredni. You belong here.

A mi sztorink

Dorkával ma már mozaik családot alkotunk. Valamikor külön indultunk, de ma együtt haladunk az álmaink felé: sok kihívással magunk mögött, sok tanulással, rengeteg szeretettel és egy hatalmas kalanddal, amibe most a Botaniq Café megnyitásával belevágtunk. Tudjuk, milyenek az igazi hétköznapi reggelek hangulatai: néhol kicsit hangosak, tele élettel, kérdésekkel, olykor káosszal és persze, ha a családról van szó, akkor csordultig szeretettel. 

Pont ezért tudjuk azt is, mit ér az a pár perc csend, ami reggelente helyrerakja az embert, amikor megérkezhet önmagához. A Botaniq Café ezt a csendet hozza vissza a hétköznapokban és egy kis lassú luxust, ami csak Rád vár.

Az ország java egy pultban, nálunk

Az ország legminőségibb pékjeinek, cukrászainak és éttermeinek legjavát hoztuk el Diósdra, hogy Neked csak hozzánk kelljen bejönnöd értük. Olyan mesterek, akiknek a munkáját mi magunk is keressük és szeretjük: a biatorbágyi Vegán Kifli, a budapesti Trattoria Pomo D’oro, és még sokan mások.

A pultban

A pultban a kezdetektől Turjányi Zsolt vár majd Téged. Tulajdonosi vendégszeretettel, és azzal a komoly figyelemmel, amelyet hosszú évek vállalati és vezetői feladatkörei után most végre elhoz ide, ahol az álmait valósítja meg. Vele találkozhatsz minden nap a Botaniq Café enteriőrjében, amelynek minden apró részletét ő maga tervezte és építette . A csapat lassan, a slow living tempójához mérten épül és bővül tovább.

Nyitvatartás

Hétfőtől péntekig: 07:00 – 15:00

Szombat és vasárnap: 08:00 – 12:00

Iratkozz fel a BOTANIQ levélre, és értesülj elsőként a megnyitásról.

Kapcsolat

Címünk

2049 Diósd, Balatoni út 6.

Telefon

Email

Top view Cup of coffee flowers and notebook on the small black table on terrace at home in a sunny day, outdoor workspace, summer relaxation, coffee break.
2049 Diósd, Balatoni út 6.
Excuisite food, unforgettable atmosphere...